Negyven százalékos nyugdíjemelés: felelőtlenséggel vádolja a törvényhozókat az üzleti világ
Középtávon súlyos következményekkel járó, demagóg lépésnek minősítik a 40 százalékos nyugdíjpontemelést a versenyszféra képviselői. A parlament kedden a költségvetés-kiigazítást előíró sürgősségi korményrendelet módosításával a nyugdíjemelés mellett előrehozta a tanárok 25 százalékos béremelését is.
Veszélyezteti Románia fenntartható gazdasági növekedését a 40 százalékos nyugdíjpontemelés, véli a Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsa (CNIPMMR). A költségvetés-kiigazítás kedden megszavazott módosítása vissza fogja vetni az állami beruházásokat, mivel a kormány kénytelen lesz átirányítani a rendelkezésre álló forrásokat a szociális kiadások fedezésére. Ugyanakkor még jobban megnövelni a külkereskedelmi mérleghiányt, mivel megdobja a lakossági fogyasztást, miközben az export csökken.
A vállalkozói érdekvédelmi szervezet állásfoglalása szerint a nyugdíjakat differenciáltan kellene emelni: 40 százalékkal a 800 lejnél kisebb értékű juttatásokat, a 800 és 1 500 lej közöttieket egységesen 200 lejjel, az 1 500 lejnél nagyobbakat pedig az infláció mértékével. Ez utóbbi intézkedés az 5 000 lejnél kisebb nyugdíjakra vonatkozna, ezen értékhatár fölött egyelőre semmiféle emelést nem hajtanának végre.
A differenciált nyugdíjemelés sokkal kevésbé terhelné meg a költségvetést, mint az egységesen 40 százalékos. A pluszkiadás zömét a két alsó kategóriának adandó juttatás tenné ki, melynek értéke éves szinten 2,265 milliárd euró, ennek 3,73 millió valóban rászoruló nyugdíjas lenne a haszonélvezője.
Indokolt, de nem most
A Külföldi Beruházók Tanácsa (CIS) felelőtlen lépésnek tartja a 40 százalékos nyugdíjpontemelést. „Ahhoz, hogy Romániának legyen egy választási ciklusokon átnyúló gazdasági jövője, egy olyan időszakban, amikor az egészségügyi krízis zavart keltett a gazdaságban és a vállalatoknál, a törvényhozó intézmények részéről a gazdaság helyrehozását biztosító költségvetés kidolgozása lenne a leginkább felelős hozzáállás” – áll a 120 legnagyobb, külföldi tőkével működő céget tömörítő szervezet állásfoglalásában.
A CIS felhívja a figyelmet arra, hogy 40 százalékos nyugdíjemelés esetén a költségvetési hiány el fogja érni a 11 százalékot, ami aláássa a külföldi befektetőknek a kormányba vetett bizalmát, s nagyban meg fogna növelni a deficit finanszírozási költségeit.
A Női Vállalkozók Országos Szövetsége (CONAF) szintén felelőtlenséggel vádolja a törvényhozókat. „Függetlenül attól, hogy bérekről vagy nyugdíjakról van szó, a kifizetések értékének növelése világjárvány idején felelőtlen lépés. Tudatában vagyunk annak, hogy szükség van nyugdíjemelésre, ami tükröződne az életszínvonalban, de a jelen pillanat nem megfelelő. A világgazdaság rosszul alakul, amit Románia gazdasági mutatói is tükröznek. (…) Jó volna ha, felmerülne a törvényhozók felelőssége, akik anélkül hoznak döntéseket, hogy elemeznék, milyen hatásai lesznek egy ilyen populista lépésnek” – szögezi le sajtóközleményében Cristina Chiriac, a CONAF elnöke.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni